Paroles de Kikelet

Kikelet Gyûlöl a sors, mert igaz õsi Ha bujdosó is, rejtett, titkos, Megfárdat, de él még vérünk, s Maradt tiszta. Sosem piszkos. Lángtengeren, vérözönben Vágtunk át, míg ím, elértünk Csonka hazát, eskü-átkot, s Hullottunk. de meg nem törtünk. El sem rejtett gyûlölségen, Ezüst tükrû, hideg szókon, Öltek újra. Öltek tettel, de Le nem gyõztek, büszke sólyom. Halálcsendbe borult, néma, Átkozott, hideg a táj, ha Énekink - A Föld dalát - Nem visszhangozhatja már. Hangja a földnek zengjen az égig, Dala erõnknek hívja erényid, Szemek bús lángja napra tekintsen, Csendje a kõnek új hadat épít, Ébredjen újra minden õs látnok, Szólítson útra hû szavat, álmot Gyáva ha szánja vérét a harcra Szívét erõdnek sietve adja! A fényes nap immár elnyugoda... A föld színe sötétbe borula. Nappali ég éjjelre változa, Este csendje nyugodalmat hoza. Napkelettõl egész napnyugotig Szent nevedben bíztam, és fáradtig, De megbocsáss, én szívembõl szánom... Könnyek miatt nincs szememen álom.