Testo di őSzi Áradatba Pusztul

A nyári szerelem szétrothad Üres mélységben ér véget Az ember egyszerű pillanatai Számára a legfontosabbak A napos szerelmek elpusztulnak Álmomban látott végük előtt ŐSzi áradatok mossák el őket Halovány darabok maradtak bennem Fájsz nekem, csekély, földi semmiség Voltam boldog és tudatlan, most kín a tudás Koponyámmal beleragadva az átkokba Hagyj, menj messze, majd nyomodba eredek Komor eső felett szállok A bánat-felhők nem folynak belém Sűrű feketeség ég a jövőmért Mely több, mint amiben fetrengtem