원문 가사
HU번역이 아직 없습니다. 원문 가사를 표시합니다.
Árpádházi Margit balladája
Néztem az égen kirajzolódó görög éjszakát
Csillagfény tengerében.
Jó uram koldusként, vakon kereng a
Hatalmas várnak börtönében.
Hová vet sorsom, hiába kérdem..
Zsoldosok dúlását meg sem értem.
Új hajnal fénye virrad- e még rám?
Vagy becstelenség?
Kolostor- magány?
Látom, a szolganép kínhalált halt,
A kincseket adná elõ a hadnak.
Részeg tivornya lármája zajlik, a prédán
Karddal összemarakodnak.
Hová vet sorsom, hiába kérdem.
Szép Szülõföldemtõl messze tértem.
Órák a percek, tán végzetem vár,
Vagy becstelenség, magány, halál?
Zászlók lobogtak, és kürt hangja szólt.
Csillagok hulltak, császár vére folyt.
Gyûlölettel harsant köznép szava.
A Szent Palotába lázadás hatolt.
Híveid, Császárné, elfogytanak.
Mentsd puszta életed, óvd meg Magad.
A zárda mélyén, ha sorsod fordul,
Majd újra a trónról hallatszik szavad.
Kérlek, Öregisten, áraszd meg a vizet!
Apám ajtajáig vigyen el engemet!
Vigyen el engemet szép szülõhazámba,
Lelkemnek e földön nem lész
Nyugovása.
Nincsen nyugovása lelkemnek e földön
Tág rónára vágynék, s
Vár aranyos börtön.
Segíts, Öregisten! Áraszd meg a vizet!
Puszta szél hazába vigyen el engemet!
[close]
