Fájdalomkényszer کے بول

Nincsen jókedv nincs mosoly ellopta tőlem a tegnapot Szemébe néztem a menny helyett egyszerre volt ő szerető anya és gyermek Lelki prizmán tört lelki fény de látni akartam, hogy mi az egész De nem kellett volna észrevenni, hogy többé nem tudok rá fájdalom nélkül nézni Az elhagyottak vak életszerelmében hittem hiába látom tudott valamit Egy könnycseppnyi szomorúság duzzad óceánná Nem kellett volna észrevenni, hogy többé nem tudok rá fájdalom nélkül nézni Az igaz költők mind éhen halnak tűzbe velük és a verseikkel Egy önként vállalt kényszerpálya végén Pokol tornáca a bölcsek földje oda kerüljenek mindörökre Egy önként vállalt kényszerpálya végén. Úgy szeretnék gyalázatos szavakat suttogni a fülébe Majd lecsókolni a könnyeit az arcáról Most a világ velem forog úgy szédülök megvakulok Kire nem tudok többé fájdalom nélkül nézni